Viszonylag kevesen tudatosítják azt magukban, hogy az úgynevezett bruttó fizetésük után (amiből az SZJA, TB- és nyugdíjjárulékok kerülnek levonásra) a munkáltatójuk még egy további 27%-os szociális hozzájárulási adót is fizet, aminek célja a TB- és nyugdíjkasszák tetemes hiányának foltozgatása.

A 27%-os munkáltatói adó érdekessége az, hogy közgazdaságilag nézve nem egyértelmű, hogy ez az adó valójában a munkáltatókat vagy a munkavállalókat (is) terheli-e. Ennek megértéséhez képzeljük el, hogy mi történne, ha egyik napról a másikra eltörölnék ezt a munkáltatói adónemet! A vállalkozások egyik lehetősége az lenne, hogy megtartják maguknak az ebből realizált hasznot. A másik lehetőség, hogy a visszakapott adó egy részét arra fordítják, hogy emeljék a béreket, annak érdekében, hogy tehetségesebb munkavállalókat vehessenek fel dolgozni, vagy éppen hogy megtarthassák a meglévőket. Ha a nyereségük csak egy részét használják is fel erre, a munkavállalók akkor is jobban járnak...

De ettől a szemponttól eltekintve is: végső soron minden adót a népesség és a dolgozók fizetnek meg, bújtassák azt akármilyen formába is. Annak érdekében, hogy ezt a munkáltatói adót transzparensebbé tegyük, és hogy a munkavállalók jobban megérthessék, hogy mennyibe is kerül valójában a foglalkoztatásuk és mennyi az adóteher, a következő javaslatot tennénk: hajtsunk végre valódi szuperbruttósítást!

Ez azt jelentené, hogy adjuk hozzá a 27%-os munkáltatói adót az eddigi bruttó fizetéshez, és az egy képzett szuperbruttóból vonjuk le az adókat és járulékokat a bérpapíron! Aki tehát eddig 100 Ft-ot keresett, keressen innentől 127-Ft-ot, amiből kerüljön levonásra 27 Ft-nyi szociális hozzájárulási adó, 16 Ft-nyi SZJA, stb. Könnyen belátható, hogy ez a könyveléstechnikai megoldás nem változtatna sem a vállalkozások, sem a munkavállalók, sem az államháztartás bevételi-kiadási helyzetén. Világossá tenné azonban minden dolgozó magyar ember számára azt, hogy még az egykulcsos adó világában is a munkáltatója által rá költött minden 100 Ft-nak csaknem a fele az állam zsebében landol. És ebből kiindulva talán érdemi beszélgetés kezdődhetne arról a társadalomban, hogy mi az adóztatás és a közkiadások optimális szintje...