500 lépés Magyarországért

Pár évvel ezelőtt még minden étteremben valahol elrejtve találni lehetett egy táblát, ami az egység kategóriáját mutatta (I-IV. között). Sosem értettem, hogy ez mire szolgál. Nos, ez egyfajta maradvány volt a szocializmusból, amikor kategóriánként maximálták a haszonkulcsot. Ez szerencsére a múlté.

Ugyanakkor érdemes körülnézni, hogy mit csinálnak más helyeken. Például ha valaki New Yorkban vagy Szingapúrban jár, minden éttermen egy nagy betűt lát. Méghozzá a kirakatban, jól látható módon (lásd a képen). Ez az osztályozás azonban nem a minőségről szól, hanem a tisztaságról. Egy higiéniai ellenőrzés eredményeképpen kapnak az éttermek besorolást. Ha a felügyelők hiányosságokat tapasztalnak (koszos konyha, nem megfelelő hőmérsékleten való tárolás), akkor rosszabb besorolással büntetik az adott éttermet. És bizony, ez akár luxuséttermeket is érinthet.

Az elmúlt hónapok masszív kampányának köszönhetően vélhetően mindenkinek a szeme előtt vannak a különböző kormányzati teljesítményt bemutató reklámok és óriásplakátok. Sokszor egy ilyen hirdetésen szerepel egy olyasmi felirat, hogy „készült Magyarország kormánya megbízásából”, esetleg valamely minisztérium neve és logója. Ugyanígy, ha bármilyen sporteseményt vagy kulturális rendezvényt támogat az állam, akkor a hirdetéseken szerepel az adott szervezet logója. Micsoda hiba!

Az adózási morál meglehetősen gyenge Magyarországon, az adóelkerülés erősen beágyazódott a társadalomba, lásd még: lehet számla nélkül? Ennek számos oka van, ezek közül most csak egyre koncentrálunk: az adófizetők gyakran úgy érzik, hogy a befizetett adóért nem vagy alig kapnak cserébe valamit, inkább csak egy szűk kör gazdagodik a befizetéseken. Ahhoz, hogy ezen a szemléleten változtatni lehessen, sok lépésre van szükség. Amivel kezdjük, az nem kerül semmibe: tegyük transzparenssé, hogy végső soron ki a tényleges finanszírozó. A javaslatunk, hogy minden esetben, mikor költségvetési/állami támogatásra hívja fel a figyelmet valami, akkor történjen egy világos utalás az adófizetőkre.

Minden kormányzati hirdetés végén szerepeljen a felirat: „készült az adófizetők pénzéből”, minden rendezvényen a minisztériumok logója helyett/mellett legyen ott egy utalás az adózókra. Sőt, minden közintézményben legyen egy tábla, miszerint „az intézmény működését az adófizetők finanszírozzák”.

Ez egy viszonylag friss trend, egy pennsylvaniai szenátor például tavaly javasolta, hogy az állam által finanszírozott kiadványokon szerepeljen, hogy végső soron ki állja a cechet.

Az eredmény? Kettős: egyrészt a jövőben a mindenkori kormány nem tudná saját kizárólagos teljesítményeként eladni, amit a mi pénzünkből épít vagy csinál. Másrészt, és ez a fontosabb, egy ilyen apró lépés is segíthet abban, hogy az állampolgárok tudatosabbak legyenek azzal kapcsolatban, hogy mire költi a pénzüket az állam.

Az elmúlt években több mint 500-an (főleg kínaiak) kaptak Magyarországon azért letelepedési engedélyt, mert legalább 250 ezer euró értékben vásároltak magyar államkötvényt. A statisztikák szerint ebből kb. 39 milliárd forinthoz jutott az államkincstár, vagyis a teljes államadósság kevesebb mint 2 ezrelékét finanszírozzuk ebből. 

Ennél is nagyobb probléma, hogy nem túl ésszerű a konstrukció: a piacon jelenleg elég jó feltételek mellett lehet elég nagy biztonsággal finanszírozni az állam adósságát. Így aztán a letelepedési államkötvénynek túl sok értelme nincsen, érdemes lenne átgondolni. Mi teszünk is egy javaslatot, ami egy akut probléma kezelésében nyújthatna némi segítséget: ez pedig a munkahely-teremtés.

A dohányzás egészségtelen. A mértéktelen alkoholfogyasztás egészségtelen. A helytelen táplálkozás egészségtelen.

A fenti állításokkal vélhetően kevesen vitatkoznak. Bár mintha kevesebb szó esne Magyarországon a táplálkozás egészségre gyakorolt hatásáról, miközben az elhízás korunk egyik népbetegsége. Bizonyos országokban (pl. a Közel-Keleten vagy az Egyesült Államokban) riasztó magas az elhízottak aránya. Az alábbi ábra mutatja, hogy Magyarország is borzasztó rosszul áll e mutatóban: az OECD-országok közül csak az USÁ-ban és Mexikóban több az elhízott. Gyakorlatilag 4 magyarból 1 el van hízva (a testtömeg-indexe 30 feletti).

Vegyünk bármilyen fajta biztosítást (pl. casco, lakás), a legkedvezőbb díjakat úgy érhetjük el, ha vállalunk egy minimális önrészt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 10-20-50 ezer Forintig nem téríti a biztosító a károkat, az igazán nagy károkat viszont (lakás leégése, totálkár) továbbra is fedezi a biztosítás.

Hogy miért éri meg ez a biztosítónak? Így biztos lehet benne, hogy a kockázatmegosztás okán egyrészt a tulajdonos is jobban vigyáz az értéktárgyra, másrészről pedig csökken a visszaélések veszélye is: kiszűrhetőek a kis összegű, nehezen kontrollálható biztosítási csalások.

Játsszunk el a gondolattal, hogy miként nézne ki mindez az egészségbiztosításban! Mindenki maga fizetné az orvosi beavatkozások költségének mondjuk 10-25%-át, a fennmaradó részt pedig a társadalombiztosítás fedezné. Az önrésznek nyilván kellene szabni egy maximum-értéket egy adott évre, ami elviselhető a társadalom legszegényebbjei számára is, mondjuk egy havi közmunkabérben lehetne megszabni ezt az összeget.

Ennek a posztnak a célkitűzése talán kevésbé könnyedén megvalósítható, mint sok más, e blogon felvázolt elképzelés, de úgy gondolom, néha érdemes utópiákról is írni. Például egy olyanról, mint a készpénzmentes társadalom ötlete.

Mit jelentene a készpénzmentes társadalom? Nem mást, mint hogy minden fizetési tranzakció elektronikusan (hitelkártyával, mobilfizetéssel, átutalással) kerülne rendezésre. És a kulcs a mindenen van: kártyával fizetnénk az újságárusnál, átutalással adnánk meg az 500 Ft-os tartozásunkat barátunknak az esti sörözés után, mobiltárcával fizetnénk ki a 160 Ft-os kávét az automatánál, csak hogy néhány példát mondjak.

Mikor az Egyesült Államokban turisták vásárolnak, sokszor éri őket meglepetés a kasszánál, hogy a végösszeg több, mint ami az árcédulán szerepel. A különbség az adó (sales tax: forgalmi adó). Mikor erre panaszkodtunk amerikai barátainknak, arra jutottunk, hogy bár az ő megoldásuk sem ideális – hiszen nem ad világos képet a fizetendő összegről –, de állampolgári informáltság szempontjából előremutatóbb.

Az amerikaiak úgy érvelnek, hogy minden egyes fizetésnél pontosan látják és tudják, hogy mennyi az eladónak fizetett költség (a nettó összeg), és mennyi az államnak utalt összeg. Tisztában vannak vele, hogy minden egyes vásárlási tranzakcióból mekkora összeget fizetnek az adott államnak, hogy abból közszolgáltatásokat nyújtson a polgároknak.

Magyarországon ráadásul más nagyságrendű a probléma. Míg pl. New Yorkban 8,875% az adó, addig nálunk 27%. Vajon hányan és hányszor gondolunk arra, hogy egy éttermi vagy bolti számlából mennyi megy a költségvetésbe?

A mi javaslatunk a kinti megoldástól némileg eltér: az árcédulákon szerepeljen a nettó összeg és az ÁFA összege is. Pl. 1000 + 270 Ft ÁFA.

Az eredmény? Sokkal adótudatosabb polgárok, akik ezután naponta többször szembesülnek vele, hogy mennyi pénzt vesz el tőlük az állam, hogy a közkiadásokat finanszírozza. Ez pedig elindíthat egy társadalmi vitát arról, hogy mi a költségvetési bevételek és kiadások helyes szintje.

Demagógia lenne egyszerűen alacsonyabb ÁFÁ-t követelni. Inkább teremtsünk olyan helyzetet, hogy az emberek kényszerítsék a politikusokat a közpénzügyek racionalizálására.

Edző: “Milyen gyorsan futsz?” Versenyző: “Nagyon.”

Ha az edző helyében lennénk, nehezen tudnánk értékelni a fenti választ. Mennyire nagyon? Mihez és kihez képest? Mennyi volt korábban, és milyen célt lehet kitűzni a jövőben? Nézzük az alternatívát:

Edző: “Milyen gyorsan futsz?” Versenyző: “10:26 mp alatt futom a 100 métert.” Ugye, mennyivel kezelhetőbb a helyzet? Össze lehet vetni a vetélytársak eredményével, és segít a jövőbeni fejlődés ellenőrzésében.

Banális a példa, de mégis világosan rámutat a magyar közszféra egyik súlyos hiányosságára: a teljesítménymérés szinte teljes hiányára. Átlagosan mennyit késik a metró? Mennyire biztonságosak az egyes kerületek? Milyen a levegőminőség az ország legnagyobb városaiban? Hány százalékos a felvételi arány az egyes középiskolákban? Hány napig tart a cégalapítás?

Egy Moszkváról vagy Párizsról szóló útikönyv hosszasan ismerteti a különleges metrómegállókat, ahol különböző témájú szobrokat, freskókat találnak az emberek. Sok turista úgy megy végig a metróvonalon, hogy 7-8 helyen is leszáll, hogy megcsodálja az építészeti különlegességeket.

A Concorde-megálló Párizsban (forrás: parislogue.com)

Vannak országok, ahol már a minimálbér szükségességéről is vita folyik (pl. Németországban az új kormány fogja bevezetni az országosan érvényes minimálbért). Vannak neves közgazdászok, akik úgy érvelnek, hogy a minimálbér szintjétől függően vagy káros, vagy felesleges. A szakértők többsége szerint azonban egy helyesen beállított szintű minimálbér segíti az alacsony jövedelműeket, és nincs számottevő negatív hatása a foglalkoztatottságra.

Magyarországon amellett, hogy a minimálbér teljesen beépült a gazdaságba, nagyon fontos az adózás szempontjából is, ugyanis sokkal többen vannak minimálbérre vagy akörül bejelentve, mint ahányan valójában annyit keresnek. Így ha emelkedik a minimálbér, akkor a „fiktív” minimálbéresek után több adó- és járulékbevétel keletkezik. Ugyanakkor a „tényleges” minimálbéresek esetén ilyenkor a cégek átgondolják, hogy a megemelkedett költségeket kitermeli-e az adott alkalmazott, és ha nem, akkor leépítik az illetőt.

Miután egy minimálbér-emelés meglehetősen népszerű és jól eladható intézkedés, ezért a politikusok gyakran élnek vele, különösen Magyarországon. Márpedig nemzetközi összevetésben jelenleg meglehetősen magas a minimálbér: a mediánjövedelem 54%-a hazánkban, szemben a többi OECD-országban általában jellemző 40-48 százalékkal. Az Egyesült Államokban, vagy a velünk összehasonlítható Csehországban még ennél is alacsonyabb (lásd ábra).

Közgazdászok kimutatták, hogy a francia minimálbér káros szinten van, vagyis jelentős azok száma, akik azért nem találnak munkát, mert az általuk előállított érték nem elégséges a cégeknek.

Ha túl magas szinten van a minimálbér, az elsősorban az alacsony képzettségűeket, különösen a fiatalokat érinti hátrányosan. Márpedig a fiatalok munkanélkülisége Magyarországon súlyos és ritkán érintett probléma: a munkát kereső 15-24 évesek 28%-a nem dolgozik, szemben az OECD-átlag 16%-kal. 

Hogy ezt elkerüljük Magyarországon, azt javasoljuk, hogy a minimálbér meghatározása ne a kormány által történjen, hanem egy programozott képlet révén, amely a minimálbér szintjét a mediánjövedelem függvényében határozza meg. A képletet egy független, hazai és külföldi szakértőkből álló csoport definiálná, és 2-3 évenként felülvizsgálná. Emellett a rosszabb munkaerő-piaci helyzetben lévők számára (pl. alacsony képzettségűek, fiatalok, hátrányos régiók) egy alacsonyabb szinten meghatározott minimálbér lenne érvényes.

Az eredmény? Ha nőnek a jövedelmek, nő a minimálbér is, úgy, hogy közben a lehető legkevesebb ember szorul ki feleslegesen a munkerő-piacról.