Mikor az Egyesült Államokban turisták vásárolnak, sokszor éri őket meglepetés a kasszánál, hogy a végösszeg több, mint ami az árcédulán szerepel. A különbség az adó (sales tax: forgalmi adó). Mikor erre panaszkodtunk amerikai barátainknak, arra jutottunk, hogy bár az ő megoldásuk sem ideális – hiszen nem ad világos képet a fizetendő összegről –, de állampolgári informáltság szempontjából előremutatóbb.
Az amerikaiak úgy érvelnek, hogy minden egyes fizetésnél pontosan látják és tudják, hogy mennyi az eladónak fizetett költség (a nettó összeg), és mennyi az államnak utalt összeg. Tisztában vannak vele, hogy minden egyes vásárlási tranzakcióból mekkora összeget fizetnek az adott államnak, hogy abból közszolgáltatásokat nyújtson a polgároknak.
Magyarországon ráadásul más nagyságrendű a probléma. Míg pl. New Yorkban 8,875% az adó, addig nálunk 27%. Vajon hányan és hányszor gondolunk arra, hogy egy éttermi vagy bolti számlából mennyi megy a költségvetésbe?
A mi javaslatunk a kinti megoldástól némileg eltér: az árcédulákon szerepeljen a nettó összeg és az ÁFA összege is. Pl. 1000 + 270 Ft ÁFA.
Az eredmény? Sokkal adótudatosabb polgárok, akik ezután naponta többször szembesülnek vele, hogy mennyi pénzt vesz el tőlük az állam, hogy a közkiadásokat finanszírozza. Ez pedig elindíthat egy társadalmi vitát arról, hogy mi a költségvetési bevételek és kiadások helyes szintje.
Demagógia lenne egyszerűen alacsonyabb ÁFÁ-t követelni. Inkább teremtsünk olyan helyzetet, hogy az emberek kényszerítsék a politikusokat a közpénzügyek racionalizálására.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.