Legutóbb azt vizsgáltuk, hogy a magyar költségvetés arányosan keveset fordít oktatásra. Ugyanakkor az is igaz, hogy a jelenlegi kiadásokat is lehetne ésszerűsíteni.

A tanárok sokszor panaszkodnak, hogy alulfizetettek. Tény, hogy egy 15 éves tapasztalattal rendelkező általános iskolai tanár hazánkban vásárlóerő-paritáson (vagyis az eltérő árszínvonallal korrigálva) évi 13 ezer dollárt keres, míg az OECD átlaga 38 ezer dollár. Kizárólag a szlovák tanárok keresnek kevesebbet. Azonban Magyarországon nem csak a tanárok, de nagyon sok más szakma fizetése marad el a többi fejlett országétól, így inkább a relatív fizetés a lényeges.

Egy általános iskolai tanár a diplomások átlagfizetésének 58%-át kapja kézhez Magyarországon. Ugyanez az arány a fejlett országokban 82%. Ez azt jelenti, hogy a magyar tanárokat a társadalom alulbecsüli más diplomás szakmákhoz képest. Vannak országok, ahol egy átlagos tanár többet keres, mint egy átlagos diplomás, ott ugyanis a tanári szakmát olyan fontosnak tekintik, hogy ezt anyagilag is megbecsüli a társadalom. Ilyen például az oktatásközpontúságáról ismert Dél-Korea, valamint Kanada, Új-Zéland, sőt, még Spanyolország is.

Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy mennyit tanít egy átlagos tanár. Nos, egy magyar általános iskolai tanár éves szinten 604 órát tanít, míg az OECD-országokban ez átlagosan 790 óra (pl. a németeknél 804, a finneknél 680, míg az USÁ-ban 1097 óra), vagyis 30%-kal több. Hozzá kell tenni, hogy a magyar tanárok sok adminisztratív munkát végeznek, vagyis összességében nem dolgoznak kevesebbet, ellenben olyan feladatok is rájuk hárulnak, melyeket alacsonyabb végzettséggel is el lehetne látni.

Hasonlóképpen érdekes az egy tanárra jutó diákok száma. Egy hazai tanárra átlagosan 11 diák jut, ami jelentősen elmarad a fejlett országokban jellemző 15 főtől. Például egy német tanárra 16, egy britre 20 diák jut.

A fenti ábra bemutatja, hogy hogyan viszonyul az egy tanárra jutó diákok száma (vízszintes tengely) és a tanárok relatív fizetése. Magyarország (piros kör) a bal alsó sarokban helyezkedik el, ami azt jelzi: túl sok a tanár, és túl keveset keresnek.

Ezért a mi lépésünk: csökkentsük az általános iskolai tanárok számát kb 20%-kal, és a felszabaduló forrásokból emeljük a tanárok fizetését legalább 15%-kal. Mindeközben a fennmaradó spórolt összeget arra lehet fordítani, hogy az adminisztratív feladatokat alacsonyabb végzettséggel bíró, ezáltal alacsonyabb bérrel bírók lássák el, hogy a tanárok tudjanak a tanításra koncentrálni.

Az életpályamodell bevezetése pozitív irányba hat a növekvő óraszámok szempontjából, továbbá sokak számára valamelyest javította a kereseteket, azonban a tanárok számának kérdésével nem foglalkozott (az elmúlt 8 évben a tanárok és a diákok száma azonos mértékben mozgott), míg a mi javaslatunk ebből az irányból fogná meg a kérdést. Megjegyzendő továbbá, hogy mi itt az általános iskolákkal foglalkoztunk, de a középfokú oktatásban is hasonló a helyzet, még ha valamivel kisebb mértékben is.

Az eredmény? Jobban fizetett, ezáltal motiváltabb tanárok, akik a tényleges feladatukkal, a diákokkal foglalkoznak.